Halál a rajz miatt?
Meg akarták gyilkolni a dán Mohamed-karikatúrák egyik rajzolóját
Őrizetbe vett a dán rendőrség kedden négy személyt, akit azzal gyanúsít, hogy tervet szőtt a nemzetközi felháborodást kiváltó Mohamed-karikatúrák egyik rajzolójának a meggyilkolására.
2008.02.12 12:10MTIA hatóságok hosszú megfigyelési művelet után Arhus városban vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra sem az elfogott személyek, sem a tervezett gyilkosság célpontjának tartott karikaturista kilétét. A tizenkét Mohamed-karikatúra a Jyllands-Posten című dán konzervatív újságban jelent meg 2005. szeptember 30-án. A karikatúrákat több nyugat-európai újság is leközölte, amire a muszlim világ felháborodott tiltakozással reagált.
A Jyllands-Posten honlapján az olvasható, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak a legnagyobb vihart kavaró, 73 éves Kurt Westergaard dán karikaturistát akarták megölni, akinek rajza Mohamed prófétát bombával a turbánjában ábrázolta. Westergaard és felesége több mint három hónapja szigorú rendőri védelemben részesül, és a házaspár többször kényszerült lakóhelyet váltani azóta, hogy a hatóságok felfedték a gyilkosság tervét. A lap úgy értesült, hogy az őrizetbe vett személyek között egyaránt vannak dán és külföldi állampolgárok.
"Természetes, hogy féltem az életemet, amikor a rendőrség szerint bizonyos személyek konkrét tervet dolgoztak ki a meggyilkolásomra" - idézte az újság honlapja Westergaard nyilatkozatát. "Ennek a botránynak a hatásait most már egész hátralévő életemben érezni fogom. Elkeserítő, de ez részévé vált az életemnek" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06