Az orvosok szerint felelőtlenség
Hihetetlen! Tizenkét babát vár egy terhes nő!
Tizenkétszeres gyermekáldás elé néz egy tunéziai nő, aki mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe. Orvosok szerint a terhesség felelőtlen, és valószínűtlen, hogy a babák károsodás nélkül jönnének világra.
2009.08.18 13:11MTIA meg nem nevezett tanárnő és férje a hírek szerint nagyon örül a terhességnek, amit két vetélés után mesterséges megtermékenyítés révén sikerült elérni.
A kilencedik hónapban járó nő hat kisfiút és hat kislányt vár - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).
Meddőségi szakértők szerint azonban a párt kezelő orvosok felelőtlenek, és kockára teszik a babák, illetve a mama egészségét is.
Egyelőre nem tudni, hogy a feleség milyen kezelésen esett át, az apát idéző újságok szerint a pár "csak" ikrekre számított.
"Az elején azt hittük, hogy a feleségem ikreket hoz a világra, de aztán több magzatot fedeztek fel. Örömünk a babák számával nőtt" - mondta a szintén tanárként dolgozó férj.
Férje szerint a kismama már alig várja, hogy magához ölelje a bébiket, és akár természetes úton is életet adhat a gyerekeknek - noha szakemberek szerint ez lehetetlen.
Simon Fisher, az Oxofordi Egyetem termékenységi szakembere szerint ugyanakkor a tizenkétszeres áldás borzasztó, és a kezelőorvosok felelőtlenek voltak, hogy utat engedtek a nem mindennapi terhességnek.
A pár vélhetően figyelmen kívül hagyta a doktorok előírásait, és közösült a kezelés alatt, így a mesterséges megtermékenyítés mellett természetes úton is foganhattak babák - mondta Fisher, aki hozzátette: ha nem így volt, akkor vallási okok játszhattak közre abban, hogy az összes embriót felhasználták.
"Bármi legyen is e mögött, meglehetősen kevés esély van arra, hogy a történet boldog véget érjen" - fejtegette a szakember.
"Rendkívül kicsi annak a valószínűsége, hogy mindegyik baba életben maradjon, és igen valószínűtlen, hogy bármelyikük károsodás nélkül születik" - fűzte hozzá Simon Fisher.
Az orvostudomány mindazonáltal nem tud olyan esetről, amikor egyszerre 12 újszülött látta volna meg a napvilágot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06