Háromféleképpen adnak jelzéseket
Hihetetlen! Hangjukkal tévesztik meg ellenségeiket az orángutánok
A Borneón élő orangutánok levelek segítségével mélyítik hangjukat, ha fenyegetve érzik magukat - fedezték fel kutatók.
2009.08.10 09:05MTIA leveleket szájuk elé tartva hangjuk frekvenciája alacsonyabb lesz. Így az ellenség - kígyó, ködfoltos párduc, tigris vagy ember - azt hiheti, hogy nagyobb prédával van dolga. A majmok a leveles trükköt vészhangok keltésénél alkalmazzák.
Madeleine Hardus, a holland Utrechti Egyetem primatológusa elmondta a BBC hírportálnak (www.bbc.co.uk), hogy az emberszabású majmok kommunikációját hagyományosan alábecsülik a kutatók, és hogy legközelebbi rokonainknál akár a nyelv előfutárainak nyomait is fellelhetjük.
Az új ismeretek valószínűsítik, hogy a főemlősök hívóviselkedése nem teljesen ösztönös, hanem tanult.
Hardus és kollégái Borneó indonéziai részén, Kalimantan mocsarain át követték az orangutánokat, mikrofonnal a kezükben. Az emberszabásúak háromféleképp adták ki vészhangjaikat: csupán ajkaikkal, illetve egyik kezüket vagy leveleket szájuk elé tartva.
A hangokat egy hangstúdióban elemezve a kutatók kiderítették, hogy a három verzió akusztikailag is különbözött egymástól - a "leveles" maximális frekvenciája volt a legalacsonyabb.
A nagyobb állatoknak mélyebb a hangjuk, tehát a majmok célja egyértelműen az volt, hogy nagyobbnak hassanak.
Az esőerdőben ritkán lehet teljes egészében megpillantani egy orangutánt, így nagyságát is nehéz felbecsülni. Ezért igen hasznos a hangváltoztatási trükk, a ragadozók ugyanis inkább hang alapján tájékozódnak prédáikról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


