184 halálos áldozat
Betiltották a gyülekezést a kínai Hszincsiang-Ujgur terület fővárosában, Urumcsiban
Betiltották a gyülekezést a hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén, Urumcsiban, egy héttel azt követően, hogy etnikai alapú zavargások robbantak ki a muzulmánok és a kínaiak (hanok) között a területen, amelyek hivatalos adatok szerint 184 halálos áldozatot követeltek.
2009.07.12 11:56MTIA tilalom elsősorban az elhunytakat gyászoló kínai közösséget érinti, amely a szokásoknak megfelelően a gyász hetedik napján kívánt megemlékezni a halottakról. A 184 halálos áldozat közül 137 kínai, 46 a muzulmán ujgur áldozatok száma, s van közöttük egy huj, egy másik muzulmán kisebbség képviselője is.
A közrendvédelmi hivatal vasárnapra virradóra jelentette be a korlátozást a 2,3 milliós városban. A rendőrség engedélye nélkül tilos a gyülekezés a szabadban, valamint tiltakozó menetek megtartása. Az Új Kína hírügynökség által közreadott beszámolóban kiemelték, hogy a hatóságok urai a helyzetnek.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a rendőrség a törvényeknek megfelelően feloszlat minden törvénytelen gyülekezést.
Vasárnap hajnalban Urumcsiban felrobbant egy vegyipari gyár olajtartálya. A hatóságok kizárták, hogy terrorcselekmény történt volna.
Kapcsolódó írások:
- Balog: a kormány lépjen fel az EU-ban, hogy Kínában megszűnjön az etnikai alapú erőszak!
- A kínai hegedű mind szebben szól
- Egy kínai cipőgyár megvenné a Pierre Cardint
- Halálos fenyegetés a kínai pornó-szűrő készítőinek
- MSZP-s kapcsolatokat sejt a "kínai üzlet" mögött a Fidesz
- Windows XP fut egy kínai mobilon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


