Hitler hatékonyságát dicsérte
Lemondásra szólítja fel a Formula-1 főnökét a Zsidó Világkongresszus
Lemondásra szólítja fel a Zsidó Világkongresszus (WJC) Bernie Ecclestone-t, a Formula-1 főnökét, aki a The Times című brit lap szombati számában dicsérte Hitler hatékonyságát, és kijelentette, hogy a demokrácia "nem sok jót hozott számos országnak, így ennek (Nagy-Britanniának) sem".
2009.07.05 15:57MTIRonald Lauder, a WJC elnöke vasárnapi nyilatkozatában úgy vélekedett, Ecclestone nem alkalmas arra, hogy a Formula-1 feje legyen. Emiatt felszólította a csapatokat, a pilótákat és a versenyfutamoknak otthont adó országokat, hogy függesszék fel vele az együttműködést. Ecclestone-t, aki birtokolja a Formula-1 kereskedelmi jogait, már korábban is érték bírálatok.
Egyszer például azt találta mondani, hogy a nőknek fehér ruhában kellene járniuk, "hiszen minden más háztartási gép is fehér". A szombati interjúban úgy vélekedett, hogy "Hitler - eltekintve attól, hogy hagyta magát elragadtatni s meggyőzni olyan dolgok megtételéről, amelyekről nem tudom, valóban meg akarta-e csinálni vagy sem - sok embert irányíthatott, s hatékony lehetett".
Hozzátette: Hitler "a végén veszített, így azután nem is volt nagyon jó diktátor".
Denis MacShane brit munkáspárti parlamenti képviselő, egy antiszemitimuskutató intézet vezetője szerint "ha Ecclestone úr valóban úgy gondolja, hogy Hitlert rá kellett beszélni hatmillió zsidó megölésére, minden európai ország megtámadására és London bombázására, akkor vagy fogalma sincs a történelemről, vagy híján van minden ítélőképességnek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


