A borzalmas kislányok támadása, első rész
Aggodalommal várja július 4-ét Barack Obama
Aggodalommal várja a függetlenség napját Barack Obama amerikai elnök - de nem terroristáktól retteg, hanem az elnöki rezidenciát ellepő kislányok hadseregétől.
2009.07.03 06:43MTIJúlius 4. kétszeresen is ünnepnap az Obama családban, ugyanis az elnök idősebbik kislánya, Malia 1998-ban éppen a függetlenség napján született. Obama aggodalommal készül a születésnapi partira. Csütörtökön adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Camp David-i elnöki rezidenciát már "megszállták" Malia barátnői, összesen huszonnégy kislány, s rémülettel tölti el, ha maga elé képzeli ezt a helyzetet.
"Ez kissé megijeszt" - vallotta be az elnök, aki mindazonáltal csak fél napot tölt családja és a vendégek között, utána kénytelen lesz visszatérni a Fehér Házba, ahol 1200 katona és családjaik előtt mondja el az ünnepi beszédet. Obamának két kislánya van, a kisebbik, Natasha (Sasha) 2001-ben született. Idén 233. alkalommal emlékeznek meg a szabad és független Egyesült Államok létrejöttéről.
Nagy-Britannia 13 amerikai gyarmatának képviselői Philadelphiában 1776. július 4-én fogadták el a Thomas Jefferson által megszövegezett függetlenségi nyilatkozatot, amivel a gyarmatok végleg elszakadtak Nagy-Britanniától és megalapították az Amerikai Egyesült Államokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


