Légiközlekedés
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán Denverben
A hajtómű kigyulladását követően a repülőgép belső terében is füst kezdett terjedni, így elrendelték a fedélzeten tartózkodó 231 ember kimenekítését.
2026.05.10 12:29MTIFelszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
A tájékoztatás szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. A Frontier Airlines Denverből Los Angelesbe tartó járatának hajtóműve az ütközést követően kigyulladt, az utasokat evakuálni kellett.
A repülőtér szóvivője arról számolt be, hogy az eddig meg nem nevezett áldozatot alig néhány perccel azután ütötte el a kifutópályán haladó repülőgép, hogy átmászott az elválasztó kerítésen. A közlemény szerint nem a repülőtér alkalmazottja volt.
A hajtómű kigyulladását követően a repülőgép belső terében is füst kezdett terjedni, így elrendelték a fedélzeten tartózkodó 231 ember kimenekítését. Tizenketten megsérültek, öt embert kórházba vittek.
Az esetről további részleteket egyelőre nem közöltek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


