Kábítószer
Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában
Észak-Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi célokra történő termesztését.
2026.02.07 20:26MTIAz északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette a helyi közszolgálati televízió (MRT).
A beszámoló szerint a csütörtökön megkezdett, de még pénteken is tartó rendőrségi akció helyszínei Szkopjéban és Strumicában voltak, és noha gyógyászati célú kannabisz lefoglalásáról van szó, a hatóságok szerint a termesztők azt nem az engedélyezett felhasználásra szánták.
Az illetékesek hivatalosan egyelőre nem közöltek részleteket arra hivatkozva, hogy az akció még folyamatban van. A nyomozók azt feltételezik, hogy a termelés jelentős része a feketepiacra került ezekről a helyekről.
Észak-Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi célokra történő termesztését.
Az MRT közlése szerint az akció összefüggésben áll egy Szerbiában nemrég végrehajtott razziával, amelynek során öt tonna marihuánát foglaltak le. A szerb ügyészség hétfőn közölte, hogy a közép-szerbiai farmon talált kábítószer Észak-Macedóniából származott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


