Konfliktus
Bekérették a lengyel külügyminisztériumba Izrael nagykövetét
A dél-lengyelországi Oswiecimben, az egykori haláltábor helyén működő auschwitzi emlékmúzeum az X-en "történelemhamisítónak" nevezte a Jad Vasem X-bejegyzését.
2025.11.24 10:52MTIBekérették a varsói külügyminisztériumba Izrael nagykövetét a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum által a közösségi médiában közzétett, Lengyelországról szóló bejegyzés miatt - közölte hétfőn az X-en Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Sikorski arra reagált, hogy a Jad Vasem vasárnap az X-en azt írta: Lengyelország a második világháború során "az első olyan ország volt, ahol a zsidókat megkülönböztető jelvény viselésére kényszerítették, hogy elszigeteljék őket a környező lakosságtól". A bejegyzésben hozzátették: a Dávid-csillag viseléséről szóló utasítást 1939. november 23-án Hans Frank birodalmi főkormányzó adta ki.
Sikorski még vasárnap a bejegyzés pontosítására szólította fel a Jad Vasemet, konkrétan annak közzétételére, hogy a Dávid-csillag viseléséről szóló rendeletet akkor adták ki, amikor Lengyelország német megszállás alatt volt.
A Jad Vasem ezt követően azzal a megjegyzéssel egészítette ki korábbi bejegyzését, hogy az ahhoz csatolt linkben található egy tanulmány, melyben említésre kerül, hogy a Dávid-csillag viselését a német hatóságok rendelték el.
Sikorski hétfői bejegyzésében közölte: döntést hozott az izraeli nagykövet bekéretéséről, mivel "a megtévesztő bejegyzést nem törölték".
A Jad Vasem bejegyzésére hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő is reagált egy külföldi útja során tartott sajtóértekezletén. Úgy fogalmazott, hogy a bejegyzéssel a jeruzsálemi intézet "hitelét vesztette". Mindez "nem tévedésnek, inkább a szöveget szerkesztő személy rosszindulatának tűnik" - jelentette ki.
A dél-lengyelországi Oswiecimben, az egykori haláltábor helyén működő auschwitzi emlékmúzeum az X-en "történelemhamisítónak" nevezte a Jad Vasem X-bejegyzését.
A jeruzsálemi intézetnek tudnia kellene, hogy Lengyelország 1939 novemberében már német megszállás alatt volt, és "az antiszemita előírásokat Németország vezette be és érvényesítette" - húzták alá a múzeum képviselői.
Németország 1939. szeptember 1-jén támadta meg Lengyelországot. Ugyanazon év októberében a megszállt ország egy részében Adolf Hitler utasítására létrejött a Krakkó székhelyű Lengyel Főkormányzóság, amelyben nem létezett olyan lengyel kormányzati struktúra, amely együttműködött volna a német megszállókkal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


