USA

Választásokat tartanak New Yorkban, Virginiában és New Jersey-ben kedden

Választást tartanak New Yorkban, Virginiában és New Jersey-ben kedden, egy évvel Donald Trump elnökválasztási győzelme után.

2025.11.04 06:30MTI

New Yorkban a közvéleménykutatások szerint a polgármesteri szék sorsa a Demokrata Párt színeiben induló, magát "demokratikus szocialistaként" jellemző Zohran Mamdani és a függetlenként szereplő Andrew Cuomo korábbi demokrata kormányzó között dőlhet el.

Az utolsó közvélemény-kutatások szerint Zohran Madani jóval esélyesebb a győzelemre, két számjegyű a vezetésének aránya Andrew Cuomo-val szemben.
Megválasztása esetén az indiai származású, ugandai-amerikai kettős állampolgárságú Zohran Mamdani lesz New York első muzulmán vallású polgármestere.

A republikánus párti jelölt, Curtis Sliwa támogatottsága jóval elmaradt két vetélytársáétól, aki Donald Trump elnök ösztönzésére sem volt hajlandó visszalépni a független jelölt javára.

Az elnök egy vasárnap sugárzott televíziós interjúban közvetett módon Andrew Cuomo-t biztosította támogatásáról. Donald Trump a CBS–nek úgy fogalmazott, hogy "semmilyen módon nem vagyok rajongója Cuomo-nak, de ha egy rossz demokrata és egy kommunista között kell választani, akkor mindenképpen a rossz demokratát választom". Az elnök kilátásba helyezte, hogy amennyiben az általa kommunistának tartott Mamdani kerül a polgármesteri pozícióba, akkor a város elveszítheti a szövetségi támogatásokat.

Hétfőn Elon Musk milliárdos vállalkozó is bejelentette, hogy Andrew Cuomo-t támogatja a polgármester-választáson. Döntését azzal indokolta, hogy a republikánus Curtis Sliwa-ra leadott minden szavazat Zohran Mamdanit segíti.

Andrew Cuomo 2011 és 2021 között New York állam demokrata párti kormányzója volt, a polgármesterjelöltségért tartott demokrata előválasztáson az idén ugyanakkor alulmaradt Zohran Mamdanival szemben, amit követően függetlenként indult el.

New York-on kívül kedden Virginia és New Jersey államban tartanak általános választást, ahol a kormányzóról döntenek a szavazópolgárok.

A demokrata és republikánus jelöltek támogatottsága közötti különbség a kampány utolsó szakaszában összezárult, ugyanakkor az utolsó felmérések is mindként helyen a demokrata jelölt előnyét mutatták.

Donald Trump elnök hétfő videón keresztül vett részt mind Virginiában, mint New Jersey-ben a republikánus jelöltek utolsó kampányeseményein.
A demokrata jelöltek oldalán Barack Obama volt elnök kampányolt mindkét államban.

New Jersey-ben demokrata színekben Mikie Sherill kongresszusi képviselő indul a republikánus Jack Ciatarelli, az állam törvényhozásának korábbi tagja ellen, aki négy évvel ezelőtt szoros versenyben maradt alul a kormányzóválasztáson.

Virginia államban a demokraták Abigail Spanberger korábbi kongresszusi képviselőt indítják, míg a republikánus párt színeiben Winsome Earle-Sears kormányzóhelyettes szállt harcba a kormányzói székért. Virginia államban négy évvel ezelőtt meglepetésre republikánus kormányzót választottak Glen Youngkin személyében, akinek demokrata többségű állami törvényhozással kellett együtt dolgoznia. A hivatalban lévő kormányzó az állam törvényei szerint nem indulhat újra.

Virginiában nagy harc folyik az igazságügyeket irányító állami főügyész pozíciójáért, ami szintén választáson dől el. A demokrata jelölt Jay Jones körül az ősz elején kirobbant botrány nyomán a közvéleménykutatások a republikánus jelölt Jason Miyares előnyét mutatják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.