Erőszak
Megtámadták Adam Niedzielski volt lengyel egészségügyi minisztert
Niedzielskit számos zúzódással kórházba szállították.
2025.08.28 11:14MTIKét férfi megtámadta és bántalmazta Adam Niedzielski volt lengyel egészségügyi minisztert a kelet-lengyelországi Siedlcében - erősítette meg csütörtökön a helyi ügyészség a korábbi rendőrségi jelentést.
A szerda délutáni támadásról aznap este a rendőrség számolt be az X-en, csütörtökre virradóan Niedzielski is megerősítette az esetet a közösségi médiában: "Brutális támadás áldozata lettem. Két férfi vert meg. Azt kiabálták: halál a hazaárulókra!". Elmondása szerint arcul ütötték, ő a földre esett, ott összerugdosták, majd elmenekültek.
Niedzielskit számos zúzódással kórházba szállították. Belső sérüléseket nem állapítottak meg. A csütörtöki ügyészségi közlés szerint az elkövetők - egy 35 éves és egy 39 éves férfi - feladták magukat a rendőrségen, mindketten ittas állapotban voltak.
A támadásról szerdán elsőként az RMF FM kereskedelmi rádió számolt be, melynek értesülései szerint a két elkövető "fennhangon bírálta a koronavírus-járvány idején elfogadott döntéseket".
Adam Niedzielski 2020-2023 között dolgozott egészségügyi miniszterként a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormányban, Mateusz Morawiecki miniszterelnöksége idején. Tárcavezetőként az adott időszakban a koronavírus-járvány alatt érvényes intézkedésekért is felelt.
A volt miniszter úgy értelmezte a támadást: ez "a gyűlöletbeszéd eltűrésének következménye", valamint annak is, hogy Marcin Kierwinski jelenlegi belügyminiszter döntése nyomán megvonták tőle a személyi védelmet, annak ellenére, hogy "számos fenyegetés éri a közéletben".
Mariusz Blaszczak volt nemzetvédelmi miniszter, a PiS frakcióvezetője csütörtökön az X-en azt írta: Kierwinskivel szemben "következményeket kell érvényesíteni" amiatt, hogy megvonta a személyi védelmet Niedzielskitől.
Janusz Cieszynski volt egészségügyi miniszterhelyettes, a PiS alsóházi képviselője szerda éjjel az X-en úgy fogalmazott: Kierwinski "közvetlenül felelős minden ütésért, amely a volt egészségügyi minisztert érte", és azonnali lemondásra szólította fel őt.
A belügyminiszter csütörtöki sajtóértekezletén tagadta, hogy Niedzielski rendőrségi védelmet kért volna, miután 2023-ban távozott miniszteri hivatalából, és nem jelentette a rendőrségnek, hogy fenyegetések érték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


