Illegális bevándorlás
A Baleár-szigetek partjainál kezüknél és lábuknál összekötözött holttesteket találtak
Nyomoz a spanyol csendőrség.
2025.06.24 08:44MTIA Baleár-szigetek partjainál kezüknél és lábuknál összekötözött holttestek felbukkanása miatt nyomoz a spanyol csendőrség - közölte több spanyol napilap kedden.
Az ABC című újság rendőrségre hivatkozó beszámolója szerint az első áldozatot egy belga hajó fedezte fel még május közepén Formentera szigetének közelében, egy hónap alatt pedig további négy, hasonló állapotú holttest került elő, az eddigi utolsó június közepén Dragonera szigeténél.
A hatóságok jelenleg az áldozatok azonosítására és haláluk körülményeinek megállapítására összpontosítanak, feltételezésük szerint a jelek az illegális migrációs hálózatokhoz kapcsolódó bűncselekményekre utalnak.
Az El Diario de Mallorca azt írta: az áldozatok összetűzésbe keveredhettek az embercsempészekkel az Algériából a Baleár-szigetek vizeire tartó átkelés során, ezért végezhettek velük.
A csendőrség szerint az illegális bevándorlók kiszolgáltatottsága nehezíti a nyomozást, helyzetükből adódóan nem tesznek bejelentést az őket ért erőszakos cselekményekről.
Marga Prohens, a Baleár-szigetek elnöke elítélte "az emberi és humanitárius tragédiákból hasznot húzó maffiákat", és felhívta a figyelmet arra, hogy az Algériából a szigetekre vezető migrációs útvonal az elmúlt években egyre inkább kiépült, a tartomány pedig egyedül nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel, ezért felszólította a spanyol kormányt, hogy erősítse meg a határvédelmet.
A múlt hétvégén három nap alatt mintegy négyszázan értek partot a Földközi-tengerben található Baleár-szigeteken, ahol tavaly hatezer illegális bevándorlót regisztráltak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06