Merénylet
Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
A kormányfőhelyettes szerint a lőtt sebek esetében az első négy nap kritikus.
2024.05.17 11:02ma.huRobert Fico szlovák kormányfő pénteken közel kétórás műtéti beavatkozáson esett át, mialatt az orvosok megpróbálták az „állapotát a pozitív prognózis felé mozdítani” – jelentette be Robert Kalinak védelmi miniszter a kormányfő állapotáról pénteken a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház előtt. „Az állapota továbbra is nagyon súlyos” – tette hozzá anélkül, hogy részleteket közölt volna.
Kalinak tájékoztatása szerint a pénteki műtét a sebek gyorsabb gyógyulását segíti. Hozzátette, néhány napba telik, míg egyértelművé válik, miként alakul tovább a kormányfő egészségügyi állapota.
A kormányfőhelyettes szerint a lőtt sebek esetében az első négy nap kritikus. „Jobb kedvem van, mert látom az előrelépést” – mondta Kalinak. A pénteki műtét azt bizonyítja, hogy az első műtét jól sikerült.
Miriam Lapuníková, a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója elmondta, a miniszterelnökön CT-vizsgálatot végeztek, ennek eredményei alapján eltávolították a lőtt sebből visszamaradt, elhalt szöveteket. Hozzátette: ez megszokott eljárásnak számít. „A páciens állapota valóban súlyos, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon kezelik” – közölte.
A kórházigazgató elmondta, hogy minden reggel összeül egy orvosi testület, amely megvitatja Fico egészségi állapotát, és meghatározza a napi eljárást. Emiatt az sem világos, szükség lesz-e még további műtétekre. Lapuníková megígérte, a kórház minden nap friss jelentést ad a kormányfő egészségügyi állapotáról a közösségi hálón.
Kalinak azt is elmondta, hogy több ország is orvosi segítséget ajánlott fel Szlovákiának. A miniszter ezt nagyra értékeli. „Mindannyian, a kormányfőt is beleértve, teljesen megbízunk a besztercebányai Roosevelt kórház orvosainak szakértelmében” – állapította meg. Hozzátette, nincs kétsége afelől, hogy a miniszterelnök jó kezekben van.
A kormányfőhelyettes szerint ugyanakkor továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a kormányfő állapota rosszabbra fordul. Elképzelhető, hogy a jövőben a miniszterelnök valamelyik pozsonyi kórházba kerül át, de egyelőre nincs olyan állapotban, hogy ez lehetséges legyen. Hozzátette, az ország irányítása semmilyen formában sem bénult le, és a működő folyamatok nem álltak le.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:34 Fidesz-kongresszus - Stumpf István: Véget ért az Orbán-korszak
- 20:32 Fidesz-kongresszus - Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének
- 18:21 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 16:08 Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága
- 14:06 Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
- 12:02 Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
- 10:00 Meteorológia: jön az első tartósabb kánikula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


