USA
A képviselőház újabb meghallgatást tartott a Biden-család befolyással való visszaélésének gyanúja miatt
Hazugsággal vádolta Hunter Bident korábbi üzlettársa a képviselőház éles vitával kísért meghallgatásán, amit Joe Biden elnök hivatali eltávolítási eljárásának vizsgálata keretében tartottak Washingtonban.
2024.03.27 02:38MTIA Kongresszus alsóházának bizottsági meghallgatásán Tony Bobulinski, Hunter Biden egykori üzlettársa azt állította, hogy az elnök fia, Hunter Biden hamisan tanúskodott, és "végig hazudott" a képviselőház korábbi meghallgatásán. Az elnök fiának volt üzleti partnere szerint Hunter Biden többek között valótlanságot mondott pénzügyeivel kapcsolatban, valamint arról is, hogy apja a politikai pozícióját felhasználta-e egy kínai üzlettársra való nyomásgyakorlásban.
A vizsgált időszak jó részében Joe Biden az Egyesült Államok alelnöke volt.
Tony Bobulinski a meghallgatáson egy demokrata képviselő kérdésére válaszolva kijelentette, látta és érintettje volt annak, hogy Joe Biden súlyos bűncselekményeket és szabálysértéseket követett el.
Jared Moskowitz demokrata képviselő ezt követően a képviselőházi bizottság republikánus vezetőihez fordult, hogy, "amennyiben tényleg elegendő bizonyíték van a birtokukban súlyos bűncselekményekre, akkor rendeljenek el szavazást Biden elnök hivatali eltávolításáról", az úgynevezett impeachmentről.
Egy másik demokrata képviselő, Greg Casar a vitában kijelentette, hogy ugyan "már mindenkit meghallgattak, akivel Hunter Biden egykor kezet fogot", Joe Biden érintettségére nem derült fény. A demokrata politikus azt vetette fel, hogy Donald Trump vejének, Jared Kushnernek 2 milliárd dolláros szaúdi üzletét is vizsgálják.
Egy republikánus képviselő kérdésére, miszerint hazugság volt-e Joe Biden részéről, amikor azt állította, hogy soha nem találkozott fia üzleti partnereivel és családja pénzekhez sem jutott kínai üzleti érdekeltségektől, Tony Bobulinski igennel válaszolt.
A nyolc órán keresztül tartó képviselőházi meghallgatást követően James Comer, az alsóházi felügyeleti bizottságának elnöke bejelentette, hogy Joe Biden elnököt is meg fogja hívni vallomástételre a vizsgálat keretében. A republikánus politikus szerint arra a kérdésre vár választ az elnöktől, hogy "segítségével családja miért kapott több tízmillió dollárt külföldi vállalatoktól".
A Fehér Ház szóvivője, Ian Sams a képviselőházi meghallgatást követően azt mondta, hogy az ülés "szégyen volt a képviselőházi republikánusokra nézve, és teljes időpazarlás". Hozzátette, hogy az amerikaiak valós ügyek megoldását várják.
A Joe Biden ellen indult impeachmentvizsgálat keretében a képviselőházi bizottság szerdai ülésére meghívást kapott Hunter Biden is, hogy a nyilvános eseményen maga is vallomást tegyen, amivel nem élt. Joe Biden fia februárban már megjelent a testület ülésén, amikor zárt ajtók mögött válaszolt a kérdésekre azzal kapcsolatban, hogy édesapja tudott-e, és részt vett-e üzleti ügyeiben.
Joe Biden elnök korábban több alkalommal határozottan, a nyilvánosság előtt állította, hogy soha semmilyen tudomása nem volt fia üzleti ügyeiről, és azokban nem volt érintettsége sem.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06