USA
Donald Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben
A New Yorkban egy hete zajló bírósági tárgyalás tétje az, hogy a volt elnöknek milyen mértékű kártérítést kell fizetnie az újságírónak rágalmazás miatt.
2024.01.26 06:48MTIDonald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt.
Donald Trump a bíróság előtt tett rövid nyilatkozatban felidézte a 2019-ben tett kijelentését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy E. Jean Carroll "mondott valamit, amit én hamis vádaskodásnak tartottam". Hozzátette, hogy a hivatalban lévő elnökként tett kijelentéssel az volt a célja, hogy saját magát, családját, és az elnöki pozíciót vegye védelmébe.
A New Yorkban egy hete zajló bírósági tárgyalás tétje az, hogy a volt elnöknek milyen mértékű kártérítést kell fizetnie az újságírónak rágalmazás miatt. Az ügyben a bíróság tavaly megállapította, hogy Donald Trump még elnökként 2019-ben elkövette a rágalmazást, amikor E. Jean Carrollt hazugnak mondta, és azt állította, hogy a nő politikai célból és saját könyvének eladhatósága érdekében erőszakkal vádolta meg.
Lewis A. Kaplan bíró, aki korábban megállapította Donald Trump felelősségét az ügyben, mindkét kijelentéssel kapcsolatban közbeavatkozott, és arra utasította az esküdteket, hogy ne vegyék figyelembe a volt elnök saját védelmében tett kijelentéseit. A bíró hozzátette, hogy az esküdteknek tényként kell tekinteniük az ügy egy korábbi tárgyalásán tett megállapításokat, amelyek során bizonyítást nyert, hogy Donald Trump 1996-ban egy New York-i üzletben szexuális zaklatást követett el a felperessel szemben.
A zaklatási ügyben a bíróság már megállapított 5 millió dollár kártérítést, a mostani eljárás keretében E. Jean Carroll a rágalmazás miatt 10 millió dollárt követel, a bíróság esküdtszékének feladata, hogy megállapítsa a fizetendő összeget.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06