Korrupció
Körözi a román rendőrség Nagybánya korrupció miatt elítélt polgármesterét
A 2016-os romániai önkormányzati választásokon a DNA vádemelése ellenére a nagybányaiak 70 százaléka rá szavazott.
2023.11.25 10:21MTIKörözést adott ki pénteken a román rendőrség Nagybánya polgármestere, Catalin Chereches ellen, akit korrupció miatt aznap jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kolozsvári Táblabíróság, de a rendőrök sem otthonában, sem a polgármesteri hivatalban nem találták.
Az észak-erdélyi város elöljárója ellen csúszópénz többrendbeli elfogadása miatt 2016-ban indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A román bíróságok portálján közzétett jogerős ítélet szerint a Kolozsvári Táblabíróság elutasította a politikus fellebbezését, és fenntartotta a Kolozs Megyei Törvényszék 2022-ben hozott elsőfokú ítéletét, csak a mellékbüntetésen változtatott. Eszerint a korábbi négyről öt évre növelte azt az időszakot, amíg az elítélt nem tölthet be közéleti tisztséget.
A jogerős ítélet azt a korábbi rendelkezést is fenntartja, miszerint a 65 ezer lejes (ötmillió forint) és ötezer eurós kártérítés fejében a polgármester két telkét és luxusgépkocsiját is lefoglalják.
Az ügyben eljáró bírói testületnek az a kolozsvári bírónő is tagja volt, akit a polgármester anyósa pár hete megpróbált megvesztegetni, hogy veje enyhébb büntetést kapjon - írta a Hotnews román hírportál.
Catalin Chereches csütörtökön közösségi oldalán élő bejelentkezésben kijelentette, hogy az ellene megfogalmazott vádak hamisak, és azt mondta, nem adta fel a harcot, hogy megvédje a maga és családja becsületét.
A bírósági ítélet szerint a polgármester büntetéséből levonják azt a néhány hónapot, amelyet 2016-ban fogdában töltött.
Catalin Chereches 2011 óta Nagybánya polgármestere. A 2016-os romániai önkormányzati választásokon a DNA vádemelése ellenére a nagybányaiak 70 százaléka rá szavazott. Rendőri kísérettel vitték a szamosújvári börtönből a nagybányai önkormányzat alakuló ülésére, hogy letegye a polgármesteri esküt. 2020-ban újabb polgármesteri mandátumot szerzett.
A több román pártot is megjárt politikus magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert. Tavaly szeptemberben román zászlóval takarta le a nagybányai gesztenyefesztiválon jelen lévő székelyföldi árusok "kürtőskalács" feliratát, és a magyar felirat miatt megvonta a magyar alpolgármester, Pap Zsolt István jogköreit. Catalin Chereches 2018. március 15-i beszédében amellett érvelt, hogy hasznosabb lenne a nagybányai magyar gyerekeknek, ha az önálló magyar iskola helyett többnyelvű tanintézetben tanulnának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06