Igazságügy
Vádat emeltek a montenegrói alagútásók ellen
A bíróság elnökének tájékoztatása szerint több fegyver is eltűnt, amelyek összesen öt ügyhöz köthetők.
2023.09.23 17:24MTIBűnszervezet megalakítása, minősített rablás és bizonyítékok eltávolítása miatt emeltek vádat a podgoricai felsőbírósághoz vezető alagút megásói ellen - jelentette be a montenegrói belügyminiszter pénteken.
A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint Filip Adzic közölte: a hat ember ellen távollétében emeltek vádat. Hozzátette: a felsőbíróság épületéhez az utca túloldaláról vezető alagút megásását egyértelműen hónapokig tervezhették, és több százezer euróba kerülhetett.
Az alagút a bíróság raktárába vezetett, ahol nagy mennyiségű kábítószert, fegyvert és bizonyítékot tároltak. A bíróság elnökének tájékoztatása szerint több fegyver is eltűnt, amelyek összesen öt ügyhöz köthetők.
A belügyminiszter arról is beszámolt, hogy az alagutat négy szerb és két, eddig nem azonosított állampolgárságú férfi ásta, ők azonban már elhagytak az országot, de voltak montenegrói segítőik is. A vádlottak egyike egy montenegrói nő, aki a felsőbírósággal szembeni lakást bérelte, ahonnan az ásás indult. A gyanú szerint a nő a felsőbíróság egy munkatársával és több bűnözővel is kapcsolatban állt.
Filip Adzic leszögezte, még mindig nem nyert bizonyosságot, hogy pontosan mit is terveztek az elkövetők az alagúttal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06