Ukrajnai háború
Először számolt be török sorozatvető megsemmisítéséről az orosz katonai szóvivő
A sorozatvetőt a Kupjanszk környékén vívott harcok során lőtték ki.
2023.09.13 06:51MTIElőször számolt be T-122-es Sakarya típusú török sorozatvető megsemmisítéséről kedden Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium napi hadijelentését ismertetve.
Azt mondta, hogy a sorozatvetőt a Kupjanszk környékén vívott harcok során lőtték ki. A tábornok szerint az orosz erők a nap folyamán különböző frontszakaszokon kilenc ukrán támadást vertek vissza, és az ukrán fél mintegy 580 katonát veszített. A letöbben, több mint 255-en a Donyeck környékén vívott harcokban estek el.
Konasenkov szerint Zaporizzsja megyében légicsapásokkal, tüzérségi tűzzel és nehézlángszóró rendszerekkel az ukrán fegyveres erők 47. gépesített és 71. hegyivadász dandárjának három támadását hiúsították meg Rabotine és Verbove térségében, 35 ellenséges katonát megölve, és megsemmisítve egyebek között egy harckocsit és hat gyalogsági harcjárművet is, köztük három amerikai gyártmányú Bradley-t.
A frontvonal egészén felszámolt ukrán katonai célpontok között említett meg egyebek között egy vezetési- és megfigyelőpontot, négy lőszerraktárt és egy harckocsit.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén azt mondta, hogy Ukrajna az ellentámadás kezdete, vagyis a nyár eleje óta 71,5 ezer embert, 543 harckocsit és 18 ezer páncélozott járművet veszített. Az állította, hogy az ellenoffenzíva ennek ellenére nem tud eredményt felmutatni.
A nap folyamán az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos oroszországi régiók több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:41 Rétvári Bence: a kormány megelőlegezi az EU-s forrásokat
- 11:28 Ciszjordániában izraeli katonák megöltek két palesztin fegyverest
- 10:37 Bakondi György: egyre több migráns érkezik a balkáni útvonalra és tart Magyarország felé
- 9:33 Kamion Eb - Kiss Norbert karnyújtásnyira a címvédéstől
- 8:57 Vihar - Riasztást adtak ki hevesebb zivatar veszélye miatt ezekre a járásokra
- 7:56 Rekordmennyiségű pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira
- 6:55 Május 8. és 12. között rendezik a jövő évi Tour de Hongrie-t
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06