Földmozgás
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében.
2023.06.06 19:59MTIA magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Azt írták, hogy a földmozgást a szakemberek magyarországi idő szerint 19.26 órakor észlelték.
A földrengésről az intézet a délkeleti országrészből több településről is kapott bejelentést, például Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Békéscsabáról is - áll a közleményben.
A román Országos Földtani Intézet (INFP) tájékoztatása szerint a földrengés 5,3-as, közepes erősségű volt, a felszínhez közel, 6,4 kilométeres mélységben történt Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében.
A magyar határ melletti térségben két hete 4,9-es erősségű földmozgást észleltek, amelyet a következő napokban-hetekben tucatnyi gyengébb rezgés követett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06