Elkobozzák a földjeiket!
Zimbabwe elhagyására szólította fel Mugabe az utolsó fehér farmereket is
A földelkobzások folytatását ígérte szombaton Robert Mugabe zimbabwei elnök, egyúttal távozásra szólította fel a dél-afrikai ország utolsó fehér farmereit is.
2009.02.28 19:56MTI"A földosztás folytatódni fog, nem áll le. A még itt maradt fehér farmereknek gyorsan el kell hagyniuk birtokaikat, mivel ott nincs számukra hely" - mondta támogatóihoz szólva a 85. születésnapját ünneplő diktátor.
Mugabe születésnapi partiját a sajtó szerint 250 ezer dolláros költséggel rendezték meg a fővárostól száz kilométerrel északnyugatra fekvő szülőfalujában, Chinhoyiban. Eközben az új egységkormány nem tudja előteremteni a gazdaság megmentéséhez szükséges pénzügyi segítséget, s az országot száguldó infláció, éhínség és tömeges kolerajárvány sújtja. A fertőző kór augusztus óta több mint négyezer ember halálát okozta.
A dél-afrikai országban a függetlenné válás (1980) óta hatalmon lévő elnök azonban továbbra is a brit gyarmati időkből fennmaradt igazságtalan földelosztásból igyekszik tőkét kovácsolni. Mugabe - aki február közepe óta egykori esküdt ellenségével, a kormányfői posztot kiharcoló Morgan Tsvangiraival kénytelen megosztani a hatalmat - pénteken egy tv-interjúban ostobaságnak nevezte, hogy a nyugati országok feltételekhez, például a sajtószabadság megteremtéséhez kötik az afrikai ország ellen bevezetett büntetőintézkedések feloldását.
Két nappal korábban a zimbabwei politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta az ENSZ főtitkára, aki afrikai körútja első állomásán a térség nagyhatalmának, a Dél-afrikai Köztársaságnak a vezetőivel tárgyalt. Ban Ki Mun szavai szerint "Zimbabwe gazdasági helyzete szörnyű, s a humanitárius helyzet is nagyon aggasztó".
A letartóztatott politikai és emberi jogi aktivisták szabadlábra helyezése elősegítené, hogy beinduljanak a külföldi segélyek - mondta.
A mintegy harminc politikai fogoly többsége a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) tagja, és annak ellenére vannak börtönben, hogy a párt már két hete egységkormányt alakított Mugabe elnök pártjával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


