Botrány
Nyilvánosak a Donald Trump házában tartott kutatás iratai
A nyomozók által készített jegyzőkönyv szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le.
2022.08.13 08:35MTINyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
A hatósági intézkedésről szóló bírósági végzést és jegyzőkönyvet az igazságügyi miniszter csütörtöki sajtónyilatkozata után hozták nyilvánosságra, több nappal azután, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott a floridai házban. Merrick Garland tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a közvélemény erre irányuló igényét érzékelve kezdeményezte az iratok nyilvánosságát.
Donald Trump csütörtök este minél gyorsabb nyilvánosságra hozatalt követelt.
A Fox News hírcsatornán pénteken megjelentetett bírósági végzésből kiderül, hogy azt múlt szombaton, augusztus 5-én írta alá egy bíró, Bruce Reinhart, amivel felhatalmazást adott az FBI-nak, hogy a floridai ingatlant, annak minden helyiségét átkutassák, amelyet Donald Trump és munkatársai használnak. A végzés azt is tartalmazta, hogy az intézkedést augusztus 19-én, vagy azt megelőzően, reggel 6 és este 10 óra közötti időszakban folytathatja le a hatóság, és ott minden fizikai formában létező, és egyéb bizonyítékként használható adathordozót lefoglalhatnak, amelyen illegális adatok tárolhatók.
A nyomozók által készített jegyzőkönyv szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) iratok. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy az FBI magával vitt egy "bőrkötésű dobozt is", benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal.
A hírcsatorna összefoglalója szerint Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, ugyanis a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését.
A Washington Post című napilap helyi idő szerint péntek reggel saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokról is szó volt a házkutatás során. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból erre vonatkozó információ nem derült ki.
Közben New Yorkban véglegessé vált, hogy október 24-én kezdődik a Trump vállalkozás bírósági tárgyalása az esküdtek kiválasztásával. Az ügyben eljáró bíró egy meghallgatáson elutasította a Trump Szervezet (Trump Organization) és korábbi pénzügyi vezetője, Allen Weisselberg kérését az adócsalás vádjának ejtésére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06