Bűnügy
Őrizetbe vették Olaszországban az Oscar-díjas rendezőt, egy nő megerőszakolásával vádolják
Vizsgálatot indítottak egy fiatal nő bejelentése alapján.
2022.06.20 08:12MTIŐrizetbe vették Olaszországban Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendezőt, aki ellen vizsgálat indult szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - közölte vasárnap az olasz sajtó a helyi ügyészségre hivatkozva.
A 69 éves rendező a déli Puglia tartományban található Ostuniban kedden kezdődő filmfesztiválra érkezett Olaszországba.
A LaPresse olasz hírügynökség és más sajtóorgánumok is lehozták a brindisi ügyészség közleményét, miszerint vizsgálatot indítottak egy fiatal nő bejelentése alapján, aki azt állítja, hogy megerőszakolták.
Antonio Negro és Livia Orlando ügyészek szerint a nő a történeteket követően orvosi segítségre szorult. Úgy tudni, a nőt a többnapi kényszerített szexuális együttlétet követően egy férfi kísérte el vasárnapra virradóra Brindisi repülőterére, ahol "magára hagyták dacára testileg és lelkileg megrendült állapotára".
A brindisi vádhatóság vasárnap zárva tartott, Haggis ügyvédje pedig egyelőre nem reagált az értesülésekre.
Az ügyészség beszámolója szerint a repülőtéri személyzetnek és rendőrségnek feltűnt a nő nyilvánvalóan zavart állapota és "elsősegélyt követően a brindisi rendőrfőkapitányságra vitték, majd onnan kivizsgálásra egy helyi kórházba". Hozzátették, hogy a nő "hivatalos feljelentést tett hivatkozással a körülményekre, amelyek kivizsgálását nyomozók kezdték meg".
A rendőrség közölte: nincs felhatalmazása arra, hogy részleteket tárjon fel az ügyről, illetve arról sem, hogy Haggist a rendőrőrsön, hotelszobájában, vagy esetleg egy másik helyen tartják-e fogva. Egyelőre nem tudni a nő életkorát, sem állampolgárságát, csak annyit, hogy külföldi.
Haggis forgatókönyvíró, filmproducer, valamint filmes és televíziós rendező. Az Oscar-díjat 2006-ban kapta meg a Ütközések című drámája rendezéséért. Ő írta a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvét. Haggist egyébként a Harvey Weinstein-botrány során több nő is szexuális zaklatással vádolta meg, bár a rendező ezt tagadta.
Harvey Weinsteint, Hollywood egykori egyik legbefolyásosabb filmmogulját 23 évnyi börtönbüntetésre ítélték 2020-ban, miután számos alkalmazottja és sok színésznő vádolta meg szexuális visszaéléssel, zaklatással, egy színésznő pedig szexuális erőszakkal is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06