Nincs mentelmi jog az ittas vezetésre
Áprilistól a szlovák képviselőknek is meg kell fújniuk az alkoholszondát
Áprilistól a szlovák parlament képviselőinek is meg kell majd fújniuk az alkoholszondát, ha autóvezetőként közúti baleset résztvevői lesznek; a képviselői mentesség ilyen értelmű korlátozásáról kedden döntött a szlovák törvényhozás.
2009.02.17 14:03MTIAz autót vezető szlovák képviselőknek eddig baleset esetén - függetlenül attól ki idézte elő - mentességükre hivatkozva joguk volt elutasítani a szonda megfújását.
Áprilistól kezdve a szonda elutasítása szabálysértésnek, kihágásnak minősül, amiért a képviselőt éppúgy megbüntethetik, mint az egyszerű állampolgárt.
A kérdést a szlovák törvényhozás már 2006-ban szabályozta, de úgy, hogy a vonatkozó jogszabály a gyakorlatban alkalmazhatatlan volt. Bár első része kimondta, hogy a képviselőnek nincs mentelmi joga, ha gépkocsi vezetés előtt vagy közben alkoholt, illetve valamiféle drogot fogyasztott, második része azt rögzítette, hogy a képviselő mentelmi jogára hivatkozva ilyen esetekben elutasíthatta az alkoholszonda megfújását. Így aztán a hatóságoknak nem volt semmiféle bizonyítékuk arra nézve, hogy ivott-e a képviselő vagy sem.
Miután több szlovákiai parlamenti képviselő kisebb-nagyobb balesete esetében is felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, a koalíciós képviselők egy csoportja a közelmúltban javasolta a zavaros paragrafus pontosítását. A 150 tagú képviselőházban a keddi szavazáskor a 135 jelen lévő honatya közül 129 támogatta a módosítást. A támogatók között volt Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának jelenlegi stratégiai alelnöke is, aki 2006 áprilisában és tavaly októberben utasította el az alkoholszonda megfújását.
Októberben Duray ezt azzal indokolta, hogy a nem általa előidézett balesetben senki sem sérült meg. Csehországban és Magyarországon az alkoholszonda megfújása a parlamenti képviselők számára nem kötelező. A témáról azonban nyílt vita folyik.
Kapcsolódó írások:
- Idén várhatóan már nem tárgyalják Dávid Ibolya mentelmi ügyét
- Dávid Ibolya valószínű lemond a mentelmi jogáról
- Almássy Kornél: elegáns lenne, ha Dávid Ibolya lemondana mentelmi jogáról
- Ne függesszék fel Navracsics és Cser-Palkovics mentelmi jogát!
- Gusztos kérni fogja mentelmi jogának felfüggesztését
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


