Állati
Túlélte egy bika, hogy a megáradt folyó 80 kilométeren át sodorta magával
A kérődző egy szederbokorban szaglászva, sértetlenül került elő egy héttel később, 80 kilométerre a helytől, ahol az áradás elragadta.
2022.02.23 18:17MTITúlélte egy fiatal bika, hogy egy megáradt folyó 80 kilométeren, egy vízesésen keresztül majdnem a tengerig sodorta Új-Zéland nyugati partvidékén.
A kérődző egy szederbokorban szaglászva, sértetlenül került elő egy héttel később, 80 kilométerre a helytől, ahol az áradás elragadta.
Gazdája, Tony Peacock a The Guardiannek elmondta, hogy a 18 hónapos bika 37 társával legelt egy karámban a Maruia-folyó feletti Shenadoah nevű területen február 10-én, amikor szakadni kezdett az eső.
"Soha még ennyi esőt nem láttam. Az előrejelzés 60 millimétert jósolt, de másnap reggel az esővízmérőből több mint 160 milliméternyit öntöttem ki" - mesélte.
Nem volt ideje, hogy ekkora felhőszakadásra felkészüljön, így néhány állatot kimentett az emelkedő vízből, azonban a fiatal hereford bikát két másik marhával együtt elsodorta a víz.
Egy héttel később telefonon keresték az Ospri nevű mezőgazdasági cégtől, és azt mondták neki, hogy egy westporti gazdánál van az egyik bikája, megadták neki a telefonszámát.
Peacock felhívta a gazdát, aki azt mondta, a bika úgy nézett ki, mint amelyiknek egy kis "pihenésre lenne szüksége".
A gazda szerint a fiatal állat óriási utazást élt túl, a Maruia-folyóba sodorta az ár, az levitte a több mint 10 méteres Maruia-vízesésen, keresztül a Buller-folyó torkolatán, át az O'Sullivan híd alatt, végül éppen csak megúszta, hogy a tengerben kössön ki.
"Csoda, hogy túlélte. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy él. Azt hiszem, legenda lesz belőle, és néhány tehénnel együtt nyugdíjba küldöm egy karámba" - tette hozzá a gazda.
Peacock szomszédjának 70 tehene veszett oda az áradásban, egy másiknak 12. A gazda azt mondta, szerencséje volt, neki végül csak kettőtől kellett búcsút vennie.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06