Nagy-Britannia
Orvosi tanácsra lemondta észak-írországi utazását a brit uralkodó
II. Erzsébet királynő "vonakodva ugyan", de eleget tesz orvosai kérésének, és a következő néhány napot pihenéssel tölti.
2021.10.20 14:16MTIOrvosi tanácsra lemondta észak-írországi látogatását a brit uralkodó.
A Buckingham-palota szerdai tájékoztatása szerint II. Erzsébet királynő "vonakodva ugyan", de eleget tesz orvosai kérésének, és a következő néhány napot pihenéssel tölti.
A királynő londoni rezidenciájának szóvivője nem részletezte, hogy az orvosok miért tanácsolták a 95 esztendős uralkodónak a látogatás lemondását és a pihenést, de egybehangzó brit médiaértesülések szerint a fejlemény nincs összefüggésben a koronavírus-járvánnyal.
A palota illetékese hangsúlyozta, hogy II. Erzsébet királynő jó hangulatban van, de csalódottan vette tudomásul, hogy nem tud elutazni Észak-Írországba, ahol szerdán és csütörtökön számos eseményen vett volna részt.
A szóvivő szerint az uralkodó egy későbbi időpontban pótolni kívánja a most elmaradt látogatást.
Az utazást az utolsó pillanatban mondták le, mivel a királynő, aki a London nyugati határában lévő windsori rezidencián tartózkodik, szerdán utazott volna Észak-Írországba.
Előző este személyesen fogadta Windsorban a brit kormány által rendezett nemzetközi befektetési konferencia résztvevőit, köztük Boris Johnson miniszterelnököt és Bill Gatest, a Microsoft társalapítóját.
Általános feltűnést keltett, hogy a múlt héten, a brit fegyveres erők veteránjairól gondoskodó jótékonysági szervezet, a Royal British Legion létrehozásának centenáriumi rendezvényén bottal a kezében jelent meg a londoni Westminster-apátságban. A királynő legutóbb 2004-ben, egy térdműtét után használt sétabotot, de a nyilvánosság előtt most jelent meg első ízben bottal a kezében úgy, hogy ennek előzményeként nem esett át bejelentett orvosi beavatkozáson.
II. Erzsébet királynő április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt, mivel az uralkodó férje, Fülöp edinburghi herceg alig néhány nappal korábban, április 9-én - századik születésnapja előtt csaknem pontosan két hónappal - elhunyt.
II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját.
A királynő és az edinburghi herceg volt az angol-brit monarchia évezredes történetének legidősebb uralkodói házaspárja, és a házasságban együtt töltött több mint 73 évük is példátlan a királyság fennállása óta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06