700 milliárd dolláros csomag
Az Obama-kormány a hiteláramlás megindítására koncentrál
Az Obama-kormány a befagyott hiteláramlás megindítására fog koncentrálni a tavaly elfogadott 700 milliárd dolláros banki mentőcsomag második felének elköltésekor.
2009.02.09 18:57MTIAz amerikai kormány a 700 milliárd dolláros csomaggal az Egyesült Államok minden lakója nevében 2000 dollárt költ el a pénzügyi szféra talpra állítására, a bankok és pénzintézetek megmentésére. A csomag első felét a Bush-kormány költötte el, a második 350 milliárd felhasználásáról az új demokrata kormány dönt.
Az új adminisztráció a hiteláramlás erősítésére fog összpontosítani - fejtette ki Barack Obama elnök gazdasági főtanácsadója. Támogatni fognak bankokat, hogy azok megőrizhessék a stabilitásukat és képesek maradjanak hiteleket nyújtani, de pénzt fordítanak majd arra is, hogy el lehessen kerülni az eladósodott háztulajdonosok kilakoltatását.
Korábbi közlés szerint a kormány ez utóbbi célra fog fordítani 100 milliárd dollárt. A demokrata párti adminisztrációnak azonban egy kicsit módosított üzenetbe csomagolva kell eladnia a nép felé a bankok megsegítésének programját. Mint Claire McCaskill missouri szenátor rámutatott: az Obama-kormánynak nem az a szándéka, hogy segítsen a bankokon és megmentse a Wall Street fejeseit, hanem hogy erősítse a hitelek áramlását.
A gazdaság felépülése azonban nem lehetséges a banki hitelezés rendbetétele nélkül - hangsúlyozta. A republikánus Mike Pence, Indiana állam kongresszusi képviselője viszont azt a jellemző bírálatot fejtette ki, hogy az Obama-kormány szinte ugyanazt fogja folytatni, amit elődje tett, a bankokat államosítva az adófizetők pénzét a Wall Street-i befektetőkhöz csatornázza.
Timothy Geithner pénzügyminiszter várhatóan kedden ismerteti annak a részleteit, hogy a kormány miképpen tervezi felhasználni bankmentő csomag második 350 milliárd dolláros részét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


