Bűnügy
Több ezer elítéltet engednek szabadon Mexikóban
Emberi jogi szervezetek többször vádolták Mexikót azzal, hogy a hatóságok gyakran kínzással csikarnak ki vallomásokat.
2021.07.29 18:25MTIElnöki rendelet alapján több ezer elítéltet helyeznek szabadlábra Mexikóban - jelentette be csütörtökön az ország államfője.
Manuel Lopez Obrador közölte, hogy szabadulnak a 75 évnél idősebb rabok, továbbá a 65 évnél idősebb krónikus betegek, ha nem követtek el súlyos bűncselekményt. Megnyílnak a szövetségi börtönök kapui azok előtt is, akiket megkínoztak, tekintet nélkül életkorukra és arra, hogy milyen bűncselekménnyel vádolták meg őket. Ugyancsak szabadulnak azok, akik már tíz éve vannak rács mögött ítélet nélkül és nem súlyos bűntett miatt.
Emberi jogi szervezetek többször vádolták Mexikót azzal, hogy a hatóságok gyakran kínzással csikarnak ki vallomásokat.
Obrador tudatta, hogy a jövő héten írja alá a rendeletet.
A mexikói belügyminiszter közlése szerint csaknem 95 ezren raboskodnak ítélet nélkül az ország börtöneiben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06