Jog
Őrizetbe vették a Jehova Tanúinak több vezetőjét Oroszországban
A hívők egy moszkvai lakásban titkos összejöveteleket tartottak, a felekezet kiadványait tanulmányozták, és megpróbáltak követőket toborozni a fővárosban és más régiókban.
2020.11.24 12:42MTIŐrizetbe vették a Jehova Tanúi felekezet több vezetőjét Oroszország több mint húsz régiójában - közölte kedden az orosz Nyomozó Bizottság.
Az intézkedés oka, hogy a felekezet 2019 júniusában titokban irányítóközpontot hozott létre Moszkvában, valamint regionális csoportokat dacára annak, hogy az orosz legfelsőbb bíróság 2017-ben szélsőséges szervezetnek minősítette Az őrizetbe vettek számát az SZK nem közölte, csak annyit, hogy a hatóságok húsz régióban tartottak házkutatást és állítottak elő gyanúsítottakat.
Az SZK szerint a hívők egy moszkvai lakásban titkos összejöveteleket tartottak, a felekezet kiadványait tanulmányozták, és megpróbáltak követőket toborozni a fővárosban és más régiókban.
Az ügyben szélsőséges szervezet tevékenyégének szervezése címén indult eljárás, amiért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az elmúlt három év alatt a hatóságok a Jehova Tanúi többtucatnyi szervezetét számolták fel, az intézkedések gyakorlatilag az ország minden régióját érintették.A címlapfotó illusztráció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


