Koronavírus-járvány
Folyamatosan gyorsul a fertőzés terjedése Ukrajnában
Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 356 kapta el a vírust, közülük már csaknem 21 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta.
2020.10.23 16:10MTITovább gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás utáni három napon döntötte meg a korábbi csúcsot az újonnan regisztrált betegek száma, péntekre már meghaladta a 7,5 ezret. Közben az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy kénytelenek lesznek a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokat bevezetni az országban, ha a napi új esetszám eléri a 15 ezret.
A közölt adatok alapján előző nap az eddigi legmagasabb számú, 7517 új esettel 330 396-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 121 újabb halálos áldozattal 6164-re emelkedett. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 356 kapta el a vírust, közülük már csaknem 21 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta.
A szigorú központi karantén bevezetésének lehetőségéről - amely magában foglalhatja a közösségi közlekedés, beleértve a metrók leállítását - eddig a kormányzat azt mondta, hogy nincs napirenden. Makszim Sztepanov napi tájékoztatóján közölte, hogy ha a napi új betegszám eléri a 15 ezret, a karatén szigorítása mellett mobilkórházak felállítása is elkezdődik, mozgósítják az összes egészségügyi dolgozót, még a gyakornokokat is. Hozzátette, hogy a napi tízezres új betegszám elérése esetén egyes régiókban állítanak fel mobilkórházakat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06