Koronavírus
A tanévkezdés napjára meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma Oroszországban
A tanintézmények többségében az öt hónapos Covid-19-kényszerszünet után csak az elsősök és a leendő végzősök számára tartottak évnyitó ünnepséget, a szabad ég alatt.
2020.09.01 10:45MTIRendkívüli járványügyi óvintézkedések mellett kezdődött meg a tanév kedden Oroszországban 17 millió diák és tanuló, köztük mintegy kétmillió iskolakezdő, valamint 1,2 millió pedagógus számára, miközben az igazoltan koronavírusos fertőzöttek száma meghaladta az egymilliót.
A tanintézmények többségében az öt hónapos Covid-19-kényszerszünet után csak az elsősök és a leendő végzősök számára tartottak évnyitó ünnepséget, a szabad ég alatt. Az iskolaépületek bejáratánál kontaktmentes hőmérővel mérik a belépők testhőmérsékletét, valamint vizsgálják, hogy nincs-e légúti betegségük. Kór gyanúja esetén a tanulókat nem engedik be az osztályterembe.
Korlátozták az osztályok közötti érintkezést, a tanórák többségét egy-egy tanulócsoport számára egy helyiségben tartják meg. Az óraközi szünetek ütemezésével az iskolák igyekeznek elkerülni a nagyobb csoportosulások kialakulását. A tanépületek belső felületeit rendszeresen fertőtlenítik, a helyiségekben szellőztetnek.
Az általános és a középiskolásoknak nem kell egyéni védőeszközt viselniük, de ezt a tanárok esetében előírhatja a regionális vezetés. A pedagógusok számára - önkéntes alapon - az elsők között teszik majd lehetővé a Covid-19 elleni vakcina beadatását, az oltóanyag klinikai tesztelésének "posztregisztrációs" (harmadik) szakasza a tervek szerint a hétvégén kezdődik meg. A felsőoktatási intézmények hallgatói számára kötelező a maszk és a távolságtartás.
A szülők csakis maszkban léphetnek az iskola területére, a szülői értekezleteket online rendezik meg. A korlátozó intézkedések a tervek szerint január 1-ig maradnak érvényben.
Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 4729-cel 1 000 048-ra emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A napi növekmény 17. napja nem haladja meg az ötezer főt. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 25,6 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (6 031 013), Brazília (3 908 272) és India (3 691 166) után.
Az aktív esetek száma keddre 1712-vel 167 044-re nőtt. A halálozások száma 123-mal 17 299-re, a felépüléseké pedig 6318-cal 815 705-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 36,9 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 204 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 211 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06