Koronavírus-járvány
WHO: télen lesz a járvány második hulláma, és minimum olyan súlyos lesz, mint az első
Ráadásul az influenzajárvánnyal egy időben jelentkezhet.
2020.05.16 11:33ma.huEurópának fel kell készülnie a koronavírus-járvány újabb hullámára, amely télen érkezik, és legalább olyan súlyos lesz, mint az első - figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A WHO regionális igazgatója a brit The Telegraph-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ez nem az ujjongás, hanem a felkészülés időszaka Európában. Szerintük az év végi helyzetet súlyosbítja majd, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma az influenzajárvánnyal egy időben jelentkezhet - írta az Euronews.
Az Egyesült Királyság csak pár napja kezdte oldani a szigorú karantént, de a lakosság aggódik, nem volt-e túl korai a döntés. A kormányfő, aki maga is megjárta az intenzív osztályt, és most az intézkedések kezdeti halogatása miatt kénytelen védekezni a parlamentben, azt hangsúlyozza, hogy nagyon figyelnek a járványstatisztikára, és ha kell, újból szigorítják a szabályokat.
Az egészségügyi miniszter, Matt Hancock szerint időszerű a nyitás. A tisztifőorvos helyettesével együtt tartott sajtótájékoztatóján azt magyarázta, hogy a számok biztatóak. Mint azt előtte dr. Harries is elmondta, a járvány legfontosabb mutatója az ő számításaik szerint 0,7 és 1 között mozog, vagyis nem emelkedik 1 fölé.
Spanyolországban, ahol egy hónapja még tombolt a járvány, a kormány úgy döntött, hogy nagyon óvatosan nyit. Az autonóm közösségeknek ugyanakkor van némi mozgásterük, hogy Madriddal egyeztetve bizonyos lépéseket hamarabb megtegyenek. És ezzel élnek is, mert az emberek egyre türelmetlenebbek. A fővárosban, ahogyan Barcelonában is, egyelőre keveset lazítottak a korlátozásokon, úgyhogy a madridiak dühös tüntetéssel követeltek nagyobb szabadságot a hétvégén. Barcelonában még nyugalom van.
A Guardian a Fox News értesülései alapján, amelyek egy kiszivárgott levelen alapszanak, arról számolt be, hogy a Trump-kormányzat részlegesen visszaállíthatja az Egészségügyi Világszervezet finanszírozását. Az Egészségügyi Világszervezet valóban "falazott" Kínának a járvánnyal kapcsolatban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06