Koronavírus
Nő a fertőzöttek száma, mégis jelentősen enyhítenek a korlátozásokon Pakisztánban
A hét végétől feloldják a járvány lassítása érdekében hozott korlátozások nagy részét.
2020.05.07 15:09MTINoha a 24 órán belüli eddigi legmagasabb növekedést jelentették a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve csütörtökön Pakisztánban, az ország miniszterelnöke a televízióban azt mondta, a hét végétől feloldják a járvány lassítása érdekében hozott korlátozások nagy részét.
Imran Hán a döntést azzal indokolta, hogy több millió ember nem bírja tovább anyagilag a karantént. Leszögezte, tisztában van azzal, hogy a fertőzések száma továbbra is növekvő tendenciát mutat, ám hozzátette, hogy e növekedés elmarad a korábban várttól.
A szombaton életbe lépő rendelkezések egyelőre nem engedélyezik a tömegközlekedés újraindítását, megszönteti azonban a kiskereskedelem, a mezőgazdaság és az építőipar területén hozott korlátozásokat.
Safkat Mahmúd oktatásügyi miniszer azt mondta, az iskolák zárvatartását július 15-ig meghosszabbították.
A járvány kezelésében további nehézséget jelent a korábban külföldön dolgozó pakisztáni állampolgárok hazatérése, sokuknak ugyanis pozitív lett a vírustesztje. Hétfőn az Egyesült Arab Emírségekből hazatért 209 pakisztáni közül 105 szervezetében mutatták ki a vírust.
A pakisztáni társadalom megosztott az áprilisban kezdődött ramadán böjti hónap kérdésében is, mert a járványügyi szakértők intelmei ellenére a vallási vezetők a mecsetek nyitvatartása és a közösségi imák megtartásáért szálltak síkra. A klérus nyomására - eltérően az iszlám világ legtöbb országától - Pakisztán nem záratta be a mecseteket ramadán idejére, noha korlátozta azoknak a híveknek a számát, akik egy időben bent tartózkodhatnak.
Pakisztánból eddig 24 073 igazolt fertőzést jelentettek, köztük 564-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe. Az eddigi legmagasabb, egy nap alatt mért regisztrált fertőzések száma, 1523 eset, csütörtökön volt.
Szakértők szerint akár hetekig kell még várni Pakisztánban a járvány tetőzésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06