Erőszak
Bombafenyegetés miatt kiürítették a bécsi Hofburgot
Az épületben tartózkodó Alexander Van der Bellen államfőt a Hofburg földalatti titkos járatrendszerén keresztül menekítették ki az épületből, amelyet kiürítettek.
2020.04.30 03:30MTIBombafenyegetés miatt szerda délután kiürítették a bécsi Hofburgot. A rendőrség szerdán 15 óra után zárta le az osztrák fővárosban a Ballhausplatzot, a Hofburg, valamint a kancellária előtti területet, mivel azt megelőzően egy ismeretlen emailben bombamerénylettel fenyegetőzött. Marcus Dittrich, a bécsi rendőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy az üzenet nem tartalmazott konkrét személy elleni fenyegetést, hanem a Hofburgot nevezte meg céljának.
Az épületben tartózkodó Alexander Van der Bellen államfőt a Hofburg földalatti titkos járatrendszerén keresztül menekítették ki az épületből, amelyet kiürítettek. A helyszínt több tucat rendőr biztosította.
Jelenleg nyomozás folyik annak felderítésére, honnan érkezett az e mail, és ki a szerzője.
Van der Bellen államfő a Twitteren mondott köszönetet a rendőröknek. Azt írta: "Hálás köszönet minden rendőrnek, akik bombakereső kutyákkal átkutatták a Hofburgot. Köszönet azoknak is, akik kívülről biztosították az épületet".
Előző nap szintén rendőrségi akció zajlott a Hofburgnál; akkor egy 33 éves férfi machétével felfegyverkezve érkezett az elnökség épületéhez, és az egyik politikussal szeretett volna beszélni. A férfit elfogták; az ügyészség elrendelte vizsgálati fogságba helyezését és pszichiátriai kivizsgálását. Az illető ugyanis az "akciót" megelőzően többször felhívta telefonon Wolfgang Sobotkának, a Nemzeti Tanács elnökének irodáját.
A Hofburgnál 18 évvel ezelőtt, 2002. március 15-én is kíséreltek meg bombamerényletet. Akkor azzal fenyegetőztek, hogy az elnöki hivatal előtt parkoló személyautóban bombát rejtettek el. A teret lezárták, de bombát nem találtak. A jármű vezetőjét ideggyógyászati kezelésre utalták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06