Humanitárius katasztrófa a Gázai övezetben
A Vatikán elítéli civilek élő pajzsként való felhasználását
A Gázai övezetben a polgári lakosság alapvető jogait sértették meg azzal, hogy a civileket élő pajzsnak használták a harcoló felek, és megtagadták a humanitárius segélyek eljuttatását a rászorultaknak - jelentette ki a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője.
2009.01.15 16:30MTIA Vatikán csütörtöki közleménye szerint Celestino Migliore érsek egy, a civileknek fegyveres konfliktusok idején való védelméről folyó vitában szólalt fel a világszervezet New York-i székhelyén.
A főpap nem csupán a Gázai övezetben kialakult humanitárius katasztrófáról szólt, hanem emlékeztetett arra, hogy hasonló történt a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a szudáni Dárfúrban is.
Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a humanitárius jogok érvényesülése elsősorban jó szándékon és politikai fellépésen múlik. Háború esetén a polgári személyek védelme mindenekelőtt a politikai és katonai vezetők felelőssége.
"Olyan vezetőkre van szükség, akik képesek érvényesíteni saját polgáraiknak a védelemhez, illetve az önrendelkezéshez való jogát úgy, hogy csakis törvényes eszközökhöz folyamodnak. Tisztában kell lenniük a nemzetközi közösség felé vállalt felelősségükkel, miközben a többi államnak és közösségnek is el kell ismernie a létezéshez és békés együttéléshez való jogot" - tette hozzá Migliore érsek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


