Járvány
Lengyelországban is megjelent a koronavírus
A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba.
2020.03.04 08:58MTILengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus - közölte szerdán a kormány.
A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik - közölte sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.
Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat - mondta Szumowski.
Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba.
A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak.
Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is.
Hétfőn a lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól. A parlamenti vita során Mateusz Morawiecki kormányfő közölte: az ország a "lehető legjobb módon" készült fel a vírus megjelenésére.
Lengyel kezdeményezésre szerdán Prágában megkezdődött a visegrádi kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos teendőket is. Pénteken, szintén Varsó kezdeményezésére, az uniós egészségügyi miniszterek tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06