Járvány
Spanyolországban is van már halálos áldozata a koronavírusnak
Eddig 151 koronavírusos megbetegedést regisztráltak az országban.
2020.03.04 07:48MTIKedden bejelentették az új típusú koronavírus okozta első halálesetet Spanyolországból. Ana Barceló Chico, a regionális egészségügyi hatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a páciens február 13-án hunyt el egy valenciai kórházban, de csak a halála után mutatták ki szervezetében a vírust.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb összesítése szerint Spanyolországban eddig 151 koronavírus-fertőzést regisztráltak. Ebből hét eset súlyos, ezeket a betegeket intenzív osztályon ápolják, de állapotuk stabil. Baszkföldön mintegy száz egészségügyi dolgozót különítettek el házi karanténban, miután érintkeztek fertőzöttekkel. A fertőzések lényegében az egész országot érintik, csupán néhány tartomány képez kivételt. Már 193 turista hagyhatta el azt az egy hete karantén alá vont tenerifei hotelt, ahol öt magyar is tartózkodik.
Az első haláleset közlését megelőzően Salvador Illa egészségügyi miniszter egyelőre kizárta, hogy drasztikus intézkedésekkel, például az iskolák bezárásával reagáljanak a fertőzésre. Mint mondta, a terjedés veszélye alacsony, és fogalmazása szerint egyedül az ország "meghatározott térségeiben" jelent kockázatot. A hatóságok a betegség terjedésének két gócpontját határozták meg: Torrejón de Ardoz városát Madrid közelében, és a baszkföldi Vitoria-Gasteizt.
Az egészségügyi hatóságok szerint koronavírus megjelenése ugyanakkor mégis bizonyos korlátozásokkal járhat a katolikus Spanyolországban. Fontolgatják például, hogy a húsvéti ünnepek előtt megtiltják a Máriát és szenteket ábrázoló szobrok megcsókolását a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása végett.
A Kínában kitört járvány egyre több országot érint világszerte, bár a megbetegedések és halálesetek túlnyomó többsége még mindig ott történik. Kedden jelentették az első fertőzéses eseteket Chiléből és Argentínából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06