Járvány
Koronavírus - Gyógyultnak nyilvánítottak és hazabocsátották egy németországi fertőzöttet
Gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották a kórházi karanténból csütörtökön az új típusú koronavírus 16 ismert németországi fertőzöttjének egyikét.
2020.02.13 19:09MTIA bajoroszági tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a páciens a hazabocsátás valamennyi feltételének megfelelt, a többször megismételt vizsgálatok alapján egészséges, a kórokozó nincs már jelen a szervezetében.
A páciens így eltávozhatott a München Schwabing nevű negyedében működő klinikáról, ahol további nyolc fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt. Állapotuk stabil, belátható időn belül ők is hazatérhetnek - áll a közleményben.
A németországi esetek Bajorországra koncentrálódnak. A nyolc müncheni mellett további öt fertőzött él a tartományban, őket a Traunstein járásbeli Trostbergben ápolják. Az esetek mind összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt.
A fertőzöttek cég munkatársai vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a vállalat székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.
A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. Az ismert fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 60 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1300-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06