Az FBI egy esetleges merénylettől tart
Vonzó célpont! Veszélyben Obama élete?
Az amerikai elnök közelgő beiktatási ünnepsége vonzó célpont terroristák számára - állapította meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), amely azonban azt is közölte, hogy semmilyen konkrét veszélyről nincs tudomása.
2009.01.08 06:55MTIAz FBI szerint a január 20-i beiktatási ceremónia azért lehet vonzó a merénylet elkövetésére készülők számára, mert vezető államférfiak vesznek részt rajta, az esetleges célpontok jól látható helyeken lesznek, és az eseménynek, az első fekete elnök hivatalba lépésének korszakos jelentősége van.
A biztonsági szakértőket leginkább három esetleges támadási forgatókönyv aggasztja: a terroristák házi készítésű robbanószert használhatnak, túszokat ejthetnek vagy öngyilkos merényletet követhetnek el.
Bár az amerikai fővárosban példátlan biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe, az FBI és a belbiztonsági minisztérium közös értékelése szerint az események közelében fekvő szállodák, rendezvények, éttermek és utak támadások célpontjai lehetnek.
"Tudomásom szerint ez lesz a legszigorúbb biztosítású elnöki beiktatás" - mondta egy interjúban Michael Chertoff, a terrorellenes intézkedéseket irányító belbiztonsági tárca vezetője. Chertoff kifejtette, hogy alaposan elemeztek minden adatot és értesülést, amely egy esetleges merényletre utalna, de a jelenlegi ismeretek szerint nem tudnak semmilyen konkrét, hihető fenyegetésről.
A vezető államférfiak, mindenekelőtt az elnök személyes biztonságára felügyelő titkosszolgálat - amely a beiktatási ünnepség biztonsági hátterét koordinálja - szerdán bejelentette: január 20-án lezárják a Washingtonba vezető hidakat és a belváros 9 négyzetkilométeres területét a forgalom elől.
A biztonsági jelentés szerint a legnagyobb veszélyt az úgynevezett magányos farkasok jelentik, mivel ezek a bűnözők nincsenek kapcsolatban semmilyen csoporttal, és önállóan cselekednek, esetleges színre lépésük ezért kiszámíthatatlan. Néhány, magányos farkasra utaló jel érkezett a hírszerzéshez, de semmi nem mutat komoly, előkészített akcióra.
Az FBI szerint annak ellenére, hogy nem tudnak konkrét merénylettervről, az al-Kaida terrorszervezet és sejtjei veszélyt jelenthetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


