Japán
Nyitva maradt a 280-nal száguldó japán szupervonat ajtaja
Több száz utas utazott azon a japán szupervonaton, ami nyitott ajtóval száguldott. A vonat több kilométert is megtett, mire megállították.
2019.08.21 19:05MTIA Hayabusa 46-os japán szupervonat 15 percig rostokolt egy alagútban az utasaival, ameddig ellenőrizték a berendezéseit. Mind ez azután történt, hogy a vonat nyitott ajtóval száguldott, miközben 340 ember utazott rajta.
Amint észrevette a mozdonyvezető azonnal megállította a vonatot, ami így is 4 kilométert tett meg. Szerencsére senki se volt az ajtók közelében, így nem történt tragédia.
A Kelet-Japán Vasúttársaság szerint az egyik takarító elfelejtette visszaállítani kézi vezérlésről az ajtót automatára, ezért maradhatott nyitva az ajtó.
Az ellenőrzés után a vonat folytatta útját, és 19 perc késéssel megérkezett Tokióba, amivel további 3000 utas számára okozott kellemetlenséget.
A Japán Nemzeti Közlekedési Minisztérium arra kérte a társaságot, hogy vizsgálják meg az esetet, hogy többször ne fordulhasson elő ilyen.
A szupervonat, a híres Sinkanszen vonalon közlekedett, így elérhette volna akár a 320 km/órás sebességet is.
BBC News - Japan's bullet train door opens at 280km/hhttps://t.co/CUb8YRrjKt
— hangen claude (@hangen_claude) 2019. augusztus 21.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06