Időjárás
Július vége óta 57 ember halt meg Japánban a nagy hőség miatt
Több mint 700-an súlyos tünetekkel kerültek kórházba, és legalább háromhetes gyógykezelés vár ott rájuk.
2019.08.06 11:18MTIÖtvenhét ember halt meg Japánban a hőséggel összefüggő egészségügyi problémák miatt július 29-e óta - közölte kedden a tokiói kormány.
A tájékoztatás szerint az előző héthez képest a háromszorosára, 5664-ről 18 347-re emelkedett a hőguta miatt kórházba került emberek száma, több mint a felük 65 év feletti. Több mint 700-an súlyos tünetekkel kerültek kórházba, és legalább háromhetes gyógykezelés vár ott rájuk.
A hőség miatt kórházba kerülők száma most volt a második legnagyobb 2008 óta, amikor a heti statisztikákat elkezdtek készíteni. Japánban az elmúl napokban a hőmérséklet helyenként meghaladta 38 Celsius-fokot.
A meleg leginkább az idősek számára megterhelő, mert többet tartózkodnak a szabadban, illetve otthon takarékosságból nem kapcsolják be a légkondicionálót. A hatóságok felszólították az embereket, hogy fogyasszanak sok folyadékot, hordjanak fejfedőt, és igyekezzenek minél kevesebb időt tölteni a napon. Tavaly nyáron 140 ember halt meg a rendkívüli hőség miatt, emberek tízezrei kerültek kórházba.
Az ország harmadik legnagyobb, délnyugaton fekvő Kjúsú szigetén kedden ugyanakkor heves esőzések voltak és rendkívül erős szél tombolt. A part menti Oita prefektúrában 154 ezer embernek, míg Fukuoka prefektúrában húszezer embernek tanácsolták, hogy vonuljon óvóhelyre a trópusi vihar veszélye miatt. A helyi áramszolgáltató tájékoztatása szerint a szigeten hatezer háztartásban nincs villany. Mintegy kétszáz légi járatot töröltek az ítéletidő miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06