Környezet
Ellepte a hulladék az olasz fővárost
Róma utcáin napok óta tornyosul az elszállítatlan háztartási hulladék, amely a közel negyven fokos hőségben egészségügyi vészhelyzetet is jelent.
2019.06.19 19:04ma.huA római főpolgármester Virginia Raggi, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa azonnali leváltását sürgette az Il Messaggero római napilap szerdán, miután az olasz főváros utcáit ismét ellepte a kánikulában tornyosuló háztartási hulladék.
Az Il Messaggero első oldalas címe szerint az Örök Város "haldoklik" a szemétben, és a megoldást kizárólag a "tehetetlen" Virginia Raggi távozása jelentheti.
A 2016-ban megválasztott római főpolgármester leváltását szorgalmazta Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke is. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) kormánybiztos kinevezését kérte a római hulladékhelyzet minél előbbi megoldására. A Codacons olasz fogyasztóvédelmi szervezet szintén Virginia Raggi távozását sürgette.
Róma városa többet érdemel - jelentette ki Matteo Salvini a Liga kormánypárt vezetője, belügyminiszter. Hozzátette, hogy pártja alternatív "városmentési" programot indít a Liga vezette római kerületekben.
Róma utcáin napok óta tornyosul az elszállítatlan háztartási hulladék, amely a közel negyven fokos hőségben egészségügyi vészhelyzetet is jelent. Az Il Messaggero adatai szerint több mint 18 ezer tonna szemét halmozódott fel az olasz főváros utcáin, a belvárosban éppúgy mint a peremkerületekben. Tele vannak az utcai tárolók, a lakosok ott helyezik el a szemetet, ahol éppen hely van. Gyakori, hogy a járdákon áll a hulladék, amelynek a szaga is egyre inkább érezhető.
A római gimnáziumokban hétfőn kezdődött érettségi írásbeli vizsgákat az iskolaigazgatók egyenesen el akarták halasztani az oktatási épületeket körbevevő szeméthegyek miatt.
A lakosok szerdán is Róma több pontján hulladéktárolókat gyújtottak fel a szeméthelyzet elleni tiltakozásként.
Virginia Raggi közleményben utasította el a vádakat hangsúlyozva, hogy munkáját tovább folytatja.
Az olasz fővárosban a hulladék begyűjtése és feldolgozása évek óta működésképtelen: a római szeméttelepek teljesen megteltek, a római háztartási hulladék 60 százalékát Olaszország más térségeibe és külföldre szállítják feldolgozásra. Ennek költsége tonnánként elérheti a 140 eurót.
Nem jobb a helyzet Nápolyban sem, ahol a külvárosban háromszáz méter hosszú szemétkupacot mértek. A szicíliai Catania és Siracusa városában is szerdán leállt a hulladék elszállítása a megtelt telepek miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06