Migráció
Gyerekek, nők és betegek partra szállhattak az olasz vizekről kitiltott civilhajóról
Három kiskorú, három nő, köztük két várandós anya, két sebesült férfi és két kísérő kapott engedélyt a partra szállásra.
2019.06.16 20:23MTITíz embernek engedélyezte a partra szállást Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Sea Watch nem kormányzati szervezet (NGO) hajójáról, amely három nap óta a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél várakozik a kikötésre több mint ötven migránssal a fedélzetén.
Három kiskorú, három nő, köztük két várandós anya, két sebesült férfi és két kísérő kapott engedélyt a partra szállásra. Őket a Sea Watch hajóján olasz hatósági orvosok válogatták ki, majd Lampedusa szigetére szállították őket, és itt kórházi ellátást kaptak.
A német civilszervezet holland felségjelzésű Sea Watch 3 nevű hajója azonban továbbra sem kapott engedélyt, hogy olasz vizekre lépjen. Fedélzetén 42 migráns maradt. A vízi jármű szerdán a Líbiához tartozó kutatási és mentési tengeri övezetben vette fedélzetére a migránsokat, majd egyenesen Olaszország irányába vette útját. Csütörtök óta nemzetközi vizeken várakozik, Lampedusa partjaitól mintegy húsz kilométerre.
"A gyerekek, terhes nők és betegek leszállhattak. Én nem akarok senkinek rosszat. Ez a törvénytelen hajó azonban nem köt ki, tőlem akár hetekig, hónapokig ott állhat, egészen újévig!"- jelentette ki Matteo Salvini.
Az olasz belügyminiszter, a Liga olasz kormánypárt vezetője szombaton írta alá a rendeletet, amely megtiltja, hogy a Sea Watch 3 olasz vizekre lépjen és ezeken áthaladjon. Ezt Elisabetta Trenta olasz védelmi, valamint Danilo Toninelli közlekedési miniszter is aláírta, akik a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusai.
Az olasz kormány kedden fogadta el azt az intézkedéscsomagot, amelyben egyebek között a belügyminiszter hatáskörébe utalta át a nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott civil hajók olasz vizekről történő kitiltását, megbírságolását, valamint esetleges lefoglalását az olasz tengeri határok védelmében.
Giorgia Linardi a Sea Watch olaszországi szóvivője a Twitter-fiókján közölt videóban hangsúlyozta, hogy a líbiai vizeken fedélzetre vett embereket a szervezet most és a jövőben sem fogja visszaszállítani Líbiába, mivel az észak-afrikai államot nem tartja biztonságos területnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06