Belügy
A sorozatgyilkos miatt lemondott a ciprusi igazságügyi miniszter
Négy nő holttestét találták meg eddig a szigetországban az utóbbi három hétben, és további három eltűnt áldozatot még keresnek.
2019.05.02 13:44ma.huLemondott csütörtökön a ciprusi igazságügyi miniszter, miután többen azzal vádolták meg a rendőrséget, hogy nem vizsgálta ki megfelelően több eltűnt külföldi nő ügyét, akikről nemrég derült ki, hogy egy sorozatgyilkos, egy hivatásos ciprusi katonatiszt áldozatai lettek az utóbbi két és fél év alatt.
Négy nő holttestét találták meg eddig a szigetországban az utóbbi három hétben, és további három eltűnt áldozatot még keresnek. A 35 éves katonatiszt őrizetben van, és beismerte a rendőröknek, hogy meggyilkolt hét nőt, akikkel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg.
Jonasz Nikolaou igazságügyi miniszter újságírók előtt közölte, hogy lelkiismereti és elvi okokból mond le a politikailag is érzékeny ügy miatt, és erről tájékoztatta is Nikosz Anasztasziadisz államfőt, aki elfogadta a lemondását.
Az ügy kirobbanásával egy időben a ciprusi hatóságokat éles kritika érte amiatt, hogy nem foglalkoztak kellő alapossággal a nők sorozatos eltűnésének kivizsgálásával.
A sorozatgyilkos első áldozata egy romániai nő és annak lánya volt, akik még 2016 szeptemberében tűntek el, legutóbb pedig egy Fülöp-szigeteki nőt ölt meg tavaly augusztusban.
Az eddig felfedezett holttesteket egy Nicosiától 32 kilométerre nyugatra fekvő mesterséges tó, egy használaton kívüli rézbánya szennyvíztározója mélyén találták meg.
A meggyilkolt nők holttestét a férfi bőröndökbe rejtette, amelyeket betondarabokkal süllyesztett a mélybe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


