Kacsa
Álhír volt, hogy más-más évben született egy olasz ikerpár két tagja
Az állítólagos ikrek állítólagos nagybátyja telefonon közölte több olasz lappal, hogy mindössze két perc különbséggel jött világ a két kisfiú, és ezzel nemcsak más-más napra, hanem más-más évre esett születésük időpontja.
2019.01.02 20:25MTIA kórház szerint álhír, hogy különböző évben született egy olasz ikerpár két tagja Rómában.
Az állítólagos ikrek állítólagos nagybátyja telefonon közölte a La Gazzetta del Mezzogiorno és több más olasz lap szerkesztőségével, hogy mindössze két perc különbséggel jött világ a két kisfiú, és ezzel nemcsak más-más napra, hanem más-más évre esett születésük időpontja.
A telefonáló szerint az ikrek közül Andrea 2018. december 31-én 23 óra 59 perckor, Fabio pedig 2019. január 1-jén éjfél után egy perccel született a római Gemelli klinikán.
Arról is beszélt, hogy mindkét baba jól van: több mint két kilogrammosak, és nem volt szükségük inkubátorra sem. Arról nem szólt, hogy ha a szülők - mint mondta - a dél-olaszországi Bariban élnek, az anya miért Rómában szült.
A neves római kórház, a Policlinico Gemelli a nap folyamán arról tájékoztatta a sajtót, hogy a hír - amelyet az APA osztrák hírügynökség is átvett - nem igaz, náluk az óév utolsó szülése december 31-én 20 óra körül történt, az újév első szülése január elsején hajnali 1 óra körül, ikrek pedig egyáltalán nem jöttek világra ez idő tájt.
A kórház nem találta az állítólagos anya nevét sem a felvett kismamák névsorában.
A "nagybácsi" időközben elérhetetlenné vált a sajtó számára, minden hívás alkalmával üzenetrögzítő kapcsolt be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06