Biztonságpolitika
Szakértő: komolyan kell venni a terrorfenyegetettséget
Tavaly betonelemeket helyeztek ki, idén pedig már háromlépcsős biztonsági rendszert alakítottak ki Berlinben.
2018.11.25 20:30MTIHorváth József biztonságpolitikai szakértő szerint romlott a biztonsági helyzet, komolyan kell venni a terrorfenyegetettséget.
A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában felidézte: két évvel ezelőtt a berlini karácsonyi vásáron súlyos terrortámadás történt. Bár a titkosszolgálatok jelezték a terrorveszélyt, a Merkel-kormány akkor úgy gondolta, "meg tudják úszni a helyzetet" anélkül, hogy deklarálnák, súlyosbodott a terrorfenyegetettség.
Tavaly betonelemeket helyeztek ki, idén pedig már háromlépcsős biztonsági rendszert alakítottak ki Berlinben. Komoly acélkerítéssel, betonakadályokkal védik a területet, és csak beléptető rendszeren keresztül lehet bejutni a karácsonyi vásárra.
Horváth József kiemelte azt is, hogy az illegális bevándorlók döntő részéről továbbra sem tudni, milyen hátterük van, milyen bűncselekményeket követtek el az Iszlám Állam terrorszervezet keretén belül.
A szakértő felhívta a figyelmet a migránsoknak adott azonosítás nélküli bankkártyák veszélyére is. Elmondta, mivel a kártyák semmilyen azonosítóval nem rendelkeznek, ezért azokkal a szervezett bűnözéstől a pénzmosáson át, a terrorizmusig, a fegyverkereskedelemig, bármelyiket finanszírozhatják. A programba úgy "öntöttek bele euró tízmilliókat", hogy utána a felhasználást senki sem ellenőrzi - emelte ki a szakértő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06