Nem nyugszanak a kedélyek Görögországban
Több ezer fős, erőszakba átcsapó tüntetés volt a görög parlament közelében
Több mint ötezer egyetemi és középiskolai diák tüntetett csütörtökön a görög parlamentnél, és össze is csapott a rohamrendőrséggel. A tüntetést közalkalmazotti sztrájk kísérte.
2008.12.18 18:06MTIAz oktatók és a diákok szakszervezetei és baloldali szervezetek által meghirdetett tüntetés kezdetben békés volt. A menetben vitt feliratokon "a vér, a szegénység és a privatizáció kormányának" távozását követelték. Fiatalok egy csoportja később megpróbálta átszakítani a parlamentet védő rendőrkordont, amire a rendőrök könnygázgránátokkal válaszoltak.
A diákok narancsot hajigáltak rájuk, s ez az összecsapás hamar véget ért. Egy ötvenfőnyi csoport álarcos tüntető ekkor mintegy száz méterrel odább ment, és az athéni egyetem előtt gyújtogatni kezdett; felégettek három gépkocsit és több szeméttartályt. A rendőrség ott már bőségesen alkalmazta a könnygázt, amelyet az egész negyedben érezni lehetett. A rendbontók viszont még távolabb mentek, és folytatták a gyújtogatást.
A rendőri erőszak és a kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakozva a közalkalmazottak egy része háromórás sztrájkot tartott csütörtökön. Ezalatt gyakorlatilag nem szállhattak fel a repülőgépek, leállt a tömegközlekedés, és az orvosok és ápolók is letették a munkát.
Korábban gyűlést és felvonulást tartottak a városban a kommunista párt felhívására is a parlamentnél, de ez a megmozdulás békésen zajlott le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


