Szojuz-baleset
Roszkoszmosz: a bajkonuri összeszereléskor sérült meg a hordozórakéta szenzora - videó
A kontaktusszenzor konzoljának deformálódása - 6 fokos elgörbülése - miatt nem nyílt ki a D blokk oxidáló tartályának elvezető szelepének teteje.
2018.11.02 02:46MTIA végső összeszereléskor, a bajkonuri kilövőállásnál sérült meg az a szenzor, amely három héttel ezelőtt a Szojuz FG hordozórakéta balesetét és az űrhajósok kényszerleszállását kiváltotta - jelentette ki Oleg Szkorobogatov, a baleset okait vizsgáló bizottság vezetője, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIImas) igazgatóhelyettese csütörtökön Koroljovban.
Egy nappal korábban Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülési programjaiért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Moszkvában már elmondta, hogy az első és a második fokozat szétválását jelző egyik szenzor meghibásodása okozta a bajt, de azt nem közölte, hogy maga a szerkezet miért nem lépett működésbe.
Szkorobogatov közölte, hogy a kontaktusszenzor konzoljának deformálódása - 6 fokos elgörbülése - miatt nem nyílt ki a D blokk oxidáló tartályának elvezető szelepének teteje. Ennek következtében a szétváláskor az egyik oldalelem nem távolodott el eléggé a rakétától, és a második fokozat üzemanyag-tartályhoz ütközött.
A vizsgálóbizottság vezetője szerint a szenzor bizonyítottan kizárólag az adott hordozórakéta-"csomag" bajkonuri összeszerelésekor sérülhetett meg, a gyártás során való meghibásodás kizárható. A konkrét felelősség megállapítása nem tartozott a bizottság feladatai közé.
Mint mondta, hasonló hiba potenciálisan még két Szojuz FG hordozórakétával fordulhatna elő: az egyik jelenleg a Guyana Űrközpontban, Kourou mellett van, a másikkal pedig november 16-án egy Progressz teherűrhajót terveznek a Nemzetközi Űrállomásra felbocsátani. A vizsgálóbizottság ajánlásokat dolgozott ki az ellenőrzés elvégzésére, amelyek magukba foglalják a "csomag" szétszerelését, a tüzetes kontrollt, valamint a fotó- és videodokumentáció elkészítését. A testület javaslatokat terjesztett elő a hasonló problémák jövőbeni kiküszöbölésére.
Október 11-én, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz FG rakétával felbocsátott Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyinnel és Nick Hague-gel. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. Embert szállító orosz űrhajóval legutóbb 35 éve történt baleset a felbocsátáskor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06