Megelőzhető lett volna?
A három évvel ezelőtti bukaresti tűzvész áldozataira emlékeznek
A médiában a tragédiát felidéző, a következmények elmaradása miatt méltatlankodó összeállítások jelentek meg.
2018.10.30 11:49MTIBukarestben a barátok, hozzátartozók és túlélők felvonulásával, gyertyagyújtással és egyházi szertartásokkal emlékeznek meg kedden a Colectiv-klubban történt, 65 ember halálát okozó tűzvész harmadik évfordulójáról, a médiában pedig a tragédiát felidéző, a következmények elmaradása miatt méltatlankodó összeállítások jelentek meg.
Délelőtt Klaus Iohannis államfő koszorúzott a tűzvész óta zarándokhellyé vált egykori Colectiv-klub bejáratánál, délben két közeli templomban is emlékmisét celebráltak, este pedig a sebesülteket és az áldozatok hozzátartozóit tömörítő Colectiv GTG 3010 egyesület a "gitárok menete" elnevezéssel szervez felvonulást a zenésztársak részvételével a közeli Unirii térről ahhoz a gyárcsarnokból kialakított egykori belvárosi szórakozóhelyhez, ahol három éve tragédiába torkollott a Goodbye to Gravity rockegyüttes koncertje.
Az Adevarul című ellenzéki lap keddi összeállítása szerint Romániában semmi sem változott, három évvel a tragédia után a gyerekek továbbra is tűzvédelmi engedély nélküli iskolákba, a fiatalok tűzveszélyes, omladozó klubokba járnak, a kórházakban halálos fertőzések fenyegetik a pácienseket, a nagyvárosokban pedig fejetlenül építkeznek.
A bíró nyugdíjazása miatt nemrég elölről kezdődött a bizonyítási eljárás a tragédia feltételezett felelőseinek - a tűzvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyó klubtulajdonosok, a szórakozóhely ellenőrzését elmulasztó tűzoltók és a működési engedélyt a rendellenességek ellenére kiadó kerületi polgármester - büntetőperében.
A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint jelenleg tizenegy ágy áll Romániában a súlyos égési sérüléseket szenvedett páciensek rendelkezésére, de szerinte nincs is olyan európai ország, amely egymaga el tudna látni többtucatnyi súlyos égési sérültet. Romániában az utóbbi három évben a média több ízben felvetette az egészségügyi hatóságok felelősségét is, ugyanis 2015-ben a felajánlott külföldi segítséget a hatóságok csak napokkal később, a közvélemény nyomásának engedve vették igénybe, és emiatt a Colectiv-tűz sok olyan - az otthoni kórtermekben alkalmatlan környezetben ápolt - sérültje halt bele a kórházban szerzett fertőzéseibe, akiket külföldön valószínűleg megmenthettek volna.
2015. október 30-án mintegy 350-en vettek részt a Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten. Az előadáson egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést, a helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni. A tűzvész éjszakáján 27-en vesztették életüket, 150 ember került kórházba. További 38 áldozat napokkal, hetekkel később halt bele elszenvedett égési sérüléseibe, a füstmérgezés szövődményeibe és a kórházi fertőzésekbe.
A tragédia után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára Bukarestben a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva lemondott a korrupcióval vádolt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06