Elképesztő sztori
Futótűzként terjed a fotó a neten - ez a történet van mögötte
Rengetegen osztották meg a képet a közösségi oldalakon, kiderült, mi áll a fotó mögött.
2018.10.30 16:13ma.huElső pillanatra ez egy említésre sem méltó esetnek tűnik, egy nagypapa tartja az unokáját, egy nő pedig papírokat tölt ki.
Mégis, világszerte több millió ember lelkét megérintette, rengetegen megosztották pár nap alatt. Vajon miért?
Natasha Wilson (Florence, Alabama) készítette a futótűzként terjedő fotót. "Ültem a rendelő várójában, mikor egy nő alvó gyerekkel a vállán, megérkezett" - mondta a Good Morning America műsorvezetőinek. Aztán kapott egy rakás kitölteni való dokumentumot, és hirtelen nem tudta, mihez kezdjen, hiszen minden keze tele volt.
Ekkor egy férfi odaszólt neki: "Asszonyom, megengedi, hogy megfogjam a gyermekét, amíg azt elintézi?" Mire az anya csak annyit mondott: "Hát, az csodálatos lenne."

Ekkor a férfi áthaladt a várón, átvette a gyereket, és addig tartotta, amíg be nem hívták. Hogy mi ebben a csodálatos?
"Én ilyen kedves dolgot még nem láttam életemben" - mondta a műsorban. "Láttam, ahogyan a saját gyerekeimmel foglalkozik a saját nagyapjuk, de hogy egy idegen ember ilyen szeretetteljesen forduljon egy másik ember felé, ilyet még nem tapasztaltam. Egy fehér férfi átvette egy fekete nő gyermekét! Fontos, hogy embernek lássuk embertársainkat és ne ítéljük el őket például a bőrszínük alapján" - foglalta össze a felvétel készítője.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


