Izrael
Egy nemzetközi segélyszervezet ápolója támadt az izraeli katonákra
A férfit agyonlőtték.
2018.08.24 10:21MTIAz izraeli hadsereg vizsgálata szerint az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet palesztin ápolója volt az a férfi, akit agyonlőttek, miután fegyverével hétfőn izraeli katonákra támadt, és robbanó eszközt dobott feléjük a Gázai övezet határánál - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az izraeli hadsereg azon osztálya, amely az 1967-ben elfoglalt területek civil ügyeiért felelős (COGAT), magyarázatot kért a Hani Madzslavi nevű gázai ápoló tettére a Orvosok Határok Nélkültől, akik egyelőre vizsgálják a történteket.
A segélyszervezet elismerte Madzslavi halálát, noha a gázai hatóságok erről sem nyilatkoztak, mert ehhez szükségük lenne a holttestre, amely szerintük Izrael birtokába került. Erről viszont Izrael nem kíván információt szolgáltatni.
Hana Madzslavit egyik fegyveres palesztin frakció sem nevezte meg tagjának. A 28 éves, nős férfi a palesztin szervezetektől függetlenül járt el, és saját pénzéből vásárolta lőfegyverét - állította Oszama nevű testvére egy Facebook-bejegyzésben.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet felügyeletével március óta zajló határ menti zavargásokban öt hónap alatt mintegy 170 palesztin vesztette életét, akik megpróbáltak átkelni izraeli oldalra a határkerítésen, vagy erőszakos akciókat próbáltak elkövetni a határ túloldalán állomásozó izraeli katonákkal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


